Cégünk 

Cégünkről

A Canor International Kft. 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy ügyfeleink, - elsősorban ingatlanfejlesztők, - egyetlen, megbízható partnertől juthassanak a legmagasabb színvonalú mérnöki, építészeti, projektvezetői, pénzügyi és műszaki ellenőri szolgáltatásokhoz, beruházásaik összes szakaszában. Az eltelt másfél évtized igazolta törekvéseinket. Sikeres, nagy léptékű projektek sora és megbízóink elégedettsége bizonyítja, hogy kifizetődő a minőségre törekedni.

Mára tekintélyes tapasztalatokkal rendelkezünk a tervezés és a mérnöki szolgáltatások szinte minden területén, ahogy a költségtervezésben és a projektek teljes körű menedzselésében is számíthat munkatársaink szakértelmére és rutinjára. Tervei megvalósítását nyugodtan bízhatja arra a cégre, amely megrendelői között tudhatja a legnagyobbakat is, többek között a General Electricet, a Bosch-t, a Nokiát, a Lexmarkot, a Samsungot vagy a Tesco-t.

Az elmúlt években az általános mérnöki-építészeti feladatok mellett a környezetvédelmi beruházások, fejlesztések és a kapcsolódó szolgáltatások terén is egyedülálló tapasztalatokra, és rangos referenciákra tettünk szert.

Megtiszteltetés és egyben munkáink minőségének elismerése, hogy a Canor Kft. 2008-tól Európa egyik legpatinásabb tervezőirodájával, az 1915-ben alapított Grontmijjal egyesült. A több mint 300 európai irodával rendelkező holland cégcsoport részeként a Grontmij Canor még többet tehet Önért és beruházásaiért.

Tizenöt év alatt bebizonyítottuk, hogy Magyarországon is elérhető a világszínvonal a mérnöki szolgáltatások terén. Reméljük, a jövőben erről Ön is meggyőződhet.

Lukács Miklós Lukács Miklós managing director
cégalapító,
ügyvezető igazgató
+36 (1) 302-6610

Irodánk